A kormány tavaly decemberben fogadta el Nemzeti köznevelési törvényjavaslatot, így szeptember 1-jétől minden iskolának eszerint kell megszerveznie az oktatást.

Ez a tornaterem most még üresen áll, szeptember elsejétől viszont minden nap használni fogják a gyerekek az iskolában. A kormány tavaly döntött arról, hogy most még csak az elsősöknek, az ötödikeseknek és a kilencedikeseknek lesz kötelező a napi testnevelésóra. Jövőre viszont már a teljes alsó tagozaton illetve a felmenő rendszerben a többi évfolyamon is. Az Egressy Béni Általános iskola igazgatója szerint jelenleg minden adott a kötelező tanórához.
Jövőre bővül a kötelező rendszerbe lépők száma, így az iskoláknak is nagyobb gondot okoz a testnevelésóra kivitelezése.
Ezen az udvaron is tornázhatnak majd a gyerekek, persze csak ha az idő engedi. Az iskola testnevelő tanára üdvözli az elfogadott törvényt. Azt mondja, a gyerekeknek szükségük van a rendszeres mozgásra.
Országszerte azonban sok iskolában jelenthet majd gondot, a napi testnevelésóra, mert van olyan intézmény, ahol túl kicsi a tornaterem, de akad olyan iskola is, amelyben egyáltalán nincs.
Vidák Renáta