Egy az 1917-es tűzvész után épségben megmaradt régi palóc házból alakítják ki az ország első Kortárs Palóc Tájházát, melyben olyan alkotók mutatkozhatnak be termékeikkel, akik a palóc népművészet elemeit felhasználva alkotnak új, egyedi, kortárs műveket. A most elindított projekt eredményeként egy olyan intézmény jöhet létre, amely innovatív szellemi és gyakorlati műhelyként a palóc identitás erősítését segíti majd.

A tájházban működő nyitott alkotói műhelyekben az ország bármely részéről érkező művészek jelen lehetnek. Zsarnóczky Martin projektgazda szerint minden olyan alkotó pályázhat a KOPATÁ-ban való szereplésre, aki a palóc hagyományok mentén fogalmazza meg művészetét, aki a népművészetet új szemlélettel, új tartalommal tudja megtölteni.
A Batsányi utcában álló, eredeti állapotában megmaradt palócház felújítása már elkezdődött. A benne kialakítandó Kortárs Palóc Tájházat várhatóan 2013 tavaszán adják át. A tervek szerint for profit vállalkozásként működtetik majd, s azt mondják ebben az épületben egy év múlva már pezsgő kulturális élet lesz.
Borbándi Erik