Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Gondnokok lesznek a polgármesterek – állítják a szocialisták

Gondnokok lesznek a polgármesterek – állítják a szocialisták

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ellehetetleníti Heves megye oktatási-, egészségügyi- és szociális ellátását a kormány – állítja az MSZP megyei elnöke.

Sós Tamás gyöngyösi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy pártja megkezdte 2014-es kormányprogramjának kidolgozását, amelyben nagyobb önállóságot biztosítanának az önkormányzatoknak.

Az elmúlt két évben a kormány szétverte az utolsó közösségszervező erőt, az önkormányzatokat – fogalmazott Gyöngyösön Sós Tamás, aki szerint a települések most sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint két évvel ezelőtt.

-Megszűnik az autonómiájuk, az eszközrendszerük a minimálisra szűkül, a települési polgármesterek pedig raktárosi, gondnoki és számlafizetési feladatokat fognak ellátni, amivel az önkormányzatok valódi funkciója szűnik meg – vélekedett a szocialista párt megyei elnöke.

Sós Tamás szerint az egészségügyi-, oktatási és szociális feladatokra GDP arányosan most olyan keveset költ a kormány, mint a rendszerváltás óta soha, ezt pedig a megye kormánypárti politikusai szótlanul nézik.

Hiesz György, a párt gyöngyösi elnöke és frakcióvezetője arról beszélt:nem jobb a helyzet Gyöngyösön sem, ahol az elmúlt két évben csak a korábbi ciklusban elnyert pályázatokat valósították meg, miközben Eger és Hatvan több tízmilliárdos nyertes pályázatokat tudhat magáénak. Azt is megjegyezte: a város gazdasági helyzete ugyan nehéz, de az elmúlt két bebizonyította, hogy a hiány kezelhető.


Tovább az archívumra