A Formai 1-ről és a Nemzeti Vágtáról is érkeztek pályamunkák a Tudományos Diákköri Konferencia idei regionális fordulójára, amit a gyöngyösi főiskolán rendeztek meg a napokban. A versenyen 3 szekcióban számoltak be kutatási eredményeikről a hallgatók.

Mint Helgertné Dr. Szabó Ilona, oktatási rektorhelyettes elmondta: a Károly Róbert Főiskola a tehetséggondozás számos formájával él, de ezek közül a leginkább a Tudományos Diákköri Konferenciával lehet megszólítani a hallgatókat. Ez erősíti a tanár-diák közötti kapcsolatot, javítja a műhelymunkát, melynek során a hallgatók a tudományos kutatómunka sajátosságait is megtanulhatják.
p>Idén 3 szekcióban: vállalatgazdaságtan, humántudományok valamint turizmus és természettudomány témakörökben adták be dolgozataikat a diákok.
Dr. Takácsné dr. György Katalin egyetemi docenstől megtudtuk: a dolgozatok alapvetően a gazdaságtudomány területéről és a természettudomány területéről érkeztek be. A gazdaságtudomány területén egy vállalat-gazdaságtani szekciót sikerült összeállítani, amelyben alapvetően gazdasági folyamatok elemzése, értékelése, pénzügyi vizsgálata szerepel.
A humántudományi szekcióban olyan témákat dolgoztak fel a hallgatók, mint például a női munkaerő kérdése, vagy épp a regionális elhelyezkedés problémái. A turizmus és természettudományi szekcióban született pályamunka – többek között – a Forma 1-ről vagy a Nemzeti Vágtáról is. Az itt sikeresen szereplő dolgozatok jutnak aztán tovább a kétévente megrendezésre kerülő országos konferenciára.
Dr. Takácsné dr. György Katalin emlékeztetett: az elmúlt 3 ciklusban, 6-7 évre visszamenően egyre több és jobb dolgozatokat tudtak elküldeni az országos konferenciára, ami azt is eredményezte, hogy első helyezett gyöngyösi dolgozatok is születtek. Bíznak abban, hogy a 2013 áprilisában megrendezésre kerülő OTDK-n szintén sikeresen szerepel a főiskola.
Berzsényi Gergely