Gázvezetéket sértett meg egy munkagép Visontán szombaton délelőtt. A környékről több embert kiköltöztettek és egy közeli kocsma vendégeinek is el kellett hagyni az épületet. A gázszolgáltatás csak késő délutánra állt helyre a településen.

A helyreállítás idején a településen közel 170 lakóházban szünetelt a gázszolgáltatás.
Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte: úgynevezett lakosságvédelmi intézkedésekre is szükség volt, vagyis három embert kimenekítettek lakásából a tűzoltók, továbbá egy közeli vendéglátó egységet is ki kellett üríteni. A kiáramló gáz hígítását végezték egy sugárral a tűzoltók ameddig a Tigáz szakemberei el nem zárták a gázt. A megsérült vezetéket késő délutánra kicserélték, s ekkor állhatott helyre a gázszolgáltatás.
A mentés idejére a Halmajugra és Abasár közötti útszakaszt 150 méteres körzetben lezárták.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon