Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hagyományok éltetői – népdaléneklési verseny az Egressyben

Hagyományok éltetői – népdaléneklési verseny az Egressyben

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Területi népdaléneklési versenyt rendeztek az Egressy Béni Általános Iskolában. Az alsósoknak meghirdetett vetélkedésre érkeztek diákok a környező településekről is. A harminchárom résztvevő két fordulóban mutathatta meg énektudását.

Másodok alkalommal rendezték meg a Népdaléneklési versenyt az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskolában. Idén először az intézmény diákjai mellett érkeztek versenyzők a város más iskoláiból, valamint Gyöngyössolymosról, Nagyrédéről és Gyöngyöstarjánból is.

Albertné Juhász Tünde, az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola ének-zenetanára elmondta: a diákok főként tanórákon gyakoroltak az eseményre, de szünetekben, és órák után is előszeretettel próbálták kedvenc dalaikat.
– Manapság a gyerekek más típusú zenéket hallgatnak, ezért nagyon fontos, hogy ismerjék a múltjukat és megőrizzék a régi hagyományokat – tette hozzá Albertné Juhász Tünde.

A mezőnyben ezúttal a lányok voltak többségben, a a résztvevőket oklevelekkel és ajándéktárgyakkal jutalmazták.


Az Aktuális napi hírei (2012-11-29 )

Tovább az archívumra