Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nagyné Tóth Márta a Bugát Pál Kórház Vezekényi-díjasa

Nagyné Tóth Márta a Bugát Pál Kórház Vezekényi-díjasa

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Három évtizedes munkája elismeréseként idén a Bugát Pál Kórház vezető gyógytornásza vehette át a Vezekényi-díjat. Az ünnepségen Dr. Gulyás Zoltánt is köszöntötték, aki fél évszázada gyógyít a kórházban.

Megemlékezés és koszorúzás előzte meg idén is a Vezekényi-díj átadását. Ünnepi beszédében Weisz Péter ügyvezető köszönetet mondott a kórházi dolgozók munkájáért, valamint megemlékezett Vezekényi Horner István munkásságáról is.
Mint fogalmazott: ebben a rohanó világban néha meg kell állni és köszönetet kell mondani az orvosoknak. Ezen kívül ki kell emelni a nővérek munkáját is, akik nem csak a betegágynál segítik a gyógyulást, hanem lelki támogatást is nyújtanak.

A koszorúzás után átadták a kórház egyik legnívósabb elismerését, a Vezekényi-díjat, amit idén Nagyné Tóth Márta vehetett át. Az intézmény vezető gyógytornásza már 30 éve segíti a betegek felépülését.

– Ma már szinte nincs olyan területe az orvoslásnak, ahol ne vennék igénybe a gyógytornászok munkáját. Egy gyógytornász életében talán azok a legszebb pillanatok, amikor a kezelésnek hála újra megmozdul egy lebénult végtag – mondta el televíziónknak a díjazott.

Az ünnepségen ajándékkal ismerték el az 1962 óta a Bugát Pál Kórházban dolgozó Dr. Gulyás Zoltán munkáját is. A főorvos köszönő beszédében egy görög mondást idézett, mely szerint az orvoslás művészete csak akkor tökéletes, ha szeretetből fakad.

– Mindenki gondolja végig, mennyire szokott aggódni, ha egy családtagja megbetegszik. Nekem, mint orvosnak minden alkalommal át kell éreznem ezt a helyzetet. Nem titok: ahhoz, hogy az ember jól tudja végezni a munkáját, szeretni kell a betegeket. Amíg az erőm engedi, folytatni fogom a munkát – osztotta meg hitvallását hallgatóságával dr. Gulyás Zoltán.


Tovább az archívumra