Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Advent: Isten akarja, hogy visszatérjünk hozzá

Advent: Isten akarja, hogy visszatérjünk hozzá

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A gyöngyösi Fő téren is fellobbant az adventi időszak első gyertyája. Városunkban a tavalyihoz hasonlóan idén is minden vasárnap más keresztény felekezet gyújtja majd meg a gyertyákat.

Gyöngyösön advent első vasárnapján Révész Jonatán beszéde és a Szent Bertalan-templom kórusának rövid műsora nyitotta meg az ünnepi készülődés időszakát.

Révész Jonatán arról beszélt: manapság a felgyorsult, rohanó életvitel miatt lassacskán az utolsó helyre kerül az emberek életében Isten.

-Nagyon eltértünk Istentől, és nyilván túlhajszoltak is leszünk. Amilyen önző az ember vágya, a napi dolgokat hajszolja, miközben az örökkévaló értékekre egyre kevesebb figyelmet szentel. Hiszem, hogy a város lakóit sikerül kicsit felrázni, hiszen Isten akarja, hogy mi visszatérjünk hozzá, akarja magát bemutatni. Hiszem, hogy be tud mutatkozni még az ateista embernek is.

Az ádvent várakozást jelent, mégpedig Jézus Krisztus első eljövetelét, vagyis a karácsonyt. Adventkor a 19. század óta szokás koszorút készíteni. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila, bár már nagyon kevesen tartják ezt a hagyományt. A gyertyák egy-egy fogalmat szimbolizálnak: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt.
Az adventi gyertyagyújtás képei Gyöngyös honlapján


Tovább az archívumra