Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az egész ország nevében gyújtottak lángot az ország tetején

Az egész ország nevében gyújtottak lángot az ország tetején

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mátrai forralt borok, népi iparművészek kirakodóvására, valamint Szalóki Ági és Varga Miklós koncertje várta az érdeklődőket vasárnap a Kékestetőre. A Kékestetői Sícentrum és a Magyar Síakadémia advent a Kékesen című rendezvényével hivatalosan is kezdetét vette a 212-2013-as síszezon.

A hétvégére a hó is megérkezett a Kékestetőre, így semmi akadálya nem volt annak, hogy jól érezzék magukat, akik az ország tetejére fellátogattak. Az idei már a harmadik adventi rendezvény volt a Kékesen. Az Európa sípályáin jól ismert szokás, hogy a havas szezonért közösen fohászkodnak a téli sportok szerelmesei, úgy tűnik végleg meghonosodott. A rendezvény fővédnöke, Horváth László kormánymegbízott szerint azonban itt az egész ország nevében gyújtanak ilyenkor lángot.

Arról, hogy a kirándulók addig se fázzanak, míg a máglya fellobban, a forralt bor és a színpadon fellépő zenészek gondoskodtak.

Hó lesz az egész télen, legalábbis a Magyar Síakadémia munkatársai szerint. Idén ugyanis már párhuzamosan 4 hóágyú dolgozhat azon, hogy a sípályákon megfelelő mennyiségű hó legyen. Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával pedig most áldást is kértek az idei szezonra.


Tovább az archívumra