Az igazi karácsonyra felkészülni, ráhangolódni vágyókat minden hétfőn várják, az advent ideje alatt a szervezők a Kolping Házba.

Az adventi időszak várakozással teli felkészülés a karácsonyra, olyan mint a hűtőszekrény feltöltése élelmiszerekkel az ünnepre készülve: csak az adventben mindez lelki síkon történik – emlékeztetett Juhász Ferenc.
A gyöngyösi Kolping házban eddig is minden évben voltak az adventhez kapcsolódó rendezvények – az újdonság idén az, hogy ezekre az összejövetelekre már bárki ellátogathat, nemcsak a Kolping Egyesület tagjai.
László Ferenc, a gyöngyösi Kolping Család elnöke szerint nagyon élménydús mindaz, amit Juhász Ferenctől hallanak ezeken az alkalmakon. \”Mindenki úgy megy haza, hogy jóval gazdagabban, jóval felkészültebben, mint e nélkül. Talán Reményik Sándor után szabadon tudnám mondani: egy Istenarc van eltemetve bennünk, csak ránk rakódik a világ szennye.\”- fogalmazott az elnök.
A Kolpingban rendezett felkészülési napokhoz hasonló rendezvények pedig abban segítenek, hogy lélekben is közelebb kerüljünk az ünnephez.
– A hit évének egyik nem titkolt célja, hogy rávilágítson: az ember a saját hitével kapcsolatos kételyeit megélheti Isten elutasításaként vagy bizalomteli Istenhez-fordulásként is. A két út közti döntés nem logikai érveken nyugszik, hanem magán a hiten – hangsúlyozta Juhász Ferenc.
Karácsonyig minden hétfőn, este fél 7-kor várják az érdeklődőket a Kolping Házban.