Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Túlzott teher a közműadó: leszerelhetik a hálózatokat

Túlzott teher a közműadó: leszerelhetik a hálózatokat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Több mint 170 magyar kistelepülésen szűnhet meg január végétől a kábeltelevízió-szolgáltatás a közműadó miatt. Mivel a 2013-tól kirótt terhek meghaladják a szolgáltatók bevételét, sokan levélben szerződést bontottak ügyfeleikkel.

Az ország 170 településén 28 ezer család értesült a napokban arról, hogy a bevezetésre kerülő közműadó miatt a szolgáltató 2013. január 31-től megszünteti a kábeltévé-szolgáltatást. A szakmai érdekvédelmi szervezet szerint az adó elsősorban a kisebb, ritkábban lakott településeket érinti. A felmerülő problémát Jászárokszállás vezetősége is próbálja megoldani. A témával legutóbbi testületi ülésükön is foglalkoztak.

Gergely Zoltán polgármester elmondta, tisztában van azzal, hogy a kábelszolgáltatók szerződésbontása elsősorban azokra fog komoly hatást gyakorolni, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt csak a kábeltévé segítségével értesülhetnek a helyi eseményekről. Éppen ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy megoldják a több száz embert érintő problémát.

A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke, Kéry Ferenc sajtóközleményt adott ki, melyben arra kéri az illetékes minisztériumot, a kormányt és az Országgyűlést, hogy a várható kedvezőtlen hatások figyelembe vételével vizsgálják felül a közműadó rendelkezéseit.


Tovább az archívumra