Az idei téli diplomaosztó ünnepség rendhagyó eseménnyel indult a főiskolán: a negyed évszázad után leköszönő rektor ekkor adta át utódjának a rektori láncot. A ceremónia keretében adták át Magda Sándornak a Rector Emeritus kitüntető címet is.

Az Anjou-liliomot formázó, a főiskola legfőbb jelképének számító rektori láncot a leköszönő rektor nyújtotta át utódjának. Mint Dr. Magda Sándor fogalmazott: azt kívánja, hogy utódjának és az általa képviselt főiskolának minél több sikerben legyen része.
Helgertné Dr. Szabó Ilona a rektori lánccal járó megtiszteltetés mellett a felelősséget hangsúlyozta, mondván: a láncot csak kivételes alkalmakkor viseli a rektor, ám az intézmény, a hallgatók és a munkatársak iránti elkötelezettség a nap minden órájában, minden percében érvényes.
A főiskola életében első alkalommal adták át a rector emeritus kitüntető címet, amely a főiskola élén legalább két ciklust betöltő és az intézmény működését továbbra is segítő rektor számára adományozható.
A főiskola nevében aztán az alapképzésen végző hallgatókat Bezzegh Enikő azzal búcsúztatta: a végzősök diplomája belépő a felnőttek világába, ahol rendkívül gyorsan változó körülmények és feltételek között kell helytállni.
Több mint 200 hallgató vehette át a 7 féléves, nappali képzéses oklevelét, nevükben a vadgazda-mérnök szakon végzett Oncsik Márta búcsúzott az intézménytől.