Legkésőbb március 31-ig az egy hektárnál kisebb földterületek mezőgazdasági használatát is be kell jelenteni a földhivatalnak. A konyhakerteket nem

Január elsejétől minden termőföld-használatot be kell jelenteni a földhivatalnak, függetlenül a terület nagyságától.
Bocsi Csaba, a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője az Aktuálisnak elmondta: a bejelentési kötelezettség az erdőkre, illetve a nem mezőgazdasági hasznosítású belterületi ingatlanokra nem vonatkozik. Vagyis például a konyhakerteket nem kell bejelenteni a földhivatalnál.
Minden más esetben azonban jelenteni kell, a bejelentés igazgatási díja 19 helyrajzi számig hatezer, a fölött 12 ezer forint.
Az adatközlési kötelezettség azokra a földhasználókra is vonatkozik, akik bejelentési kötelezettségüknek már az elmúlt év végéig eleget tettek. A határidő március 31., ennek elmulasztása földhasználati bírság kiszabását vonja maga után. A nyomtatványok a vidékfejlesztési minisztérium honlapjáról letölthetők.