Társadalmi hasznosság és üzleti érdek; eredményes kommunikáció és költséghatékony társadalmi szerepvállalás; a civil szervezeteket érintő jogi változások, és együttműködésük az önkormányzatokkal. Néhány azok közül a témák közül, melyek az „Almavirág” Összefogás Projekt elnevezésű civil vezetői képzésen a középpontba kerültek. A Mátra Honvéd Kaszinóba régiónk számos településéről érkeztek a civil szféra szereplői.

Művészeti műhely, turisztikai egyesület, hagyományőrzők, nagycsaládosok, nyugdíjas klub, kulturális egyesület, mozgáskorlátozottak egyesülete, városszépítők: amilyen sokszínű maga a civil társadalom, olyan sokszínű volt az előadássorozaton megjelent civil szervezetek köre is. Az pedig, hogy melyik szervezet marad talpon az egyre szűkülő források miatti versenyben, függ a vállalkozói réteg lehetőségeitől is. A cégvezetők pedig ilyen szempontból nagyon szigorúak. Mint Báry Péter, a Mátraaljai Munkaadók Egyesületének elnöke fogalmazott: egy cégvezető úgy gondolkodik a támogatásokról is, mint a saját cégénél: ha bármire pénzt fordít, szereti tudni, hogy arra költik-e el, amire szánta.
Görög Mária, a program szervezője arról beszélt: civil és a vállalkozói szféra összefogása mindkét félnek hasznos, a vállalkozás segíti a civileket, a civilek pedig képesek hitelesíteni a vállalkozást, már, ha maguk is hitelesek. A hiteles szervezetek eredményesebben gyűjtenek támogatókat, a támogatók pedig ennek révén társadalmi szerepvállalásukat erősíthetik, aminek piaci eredménye is mérhető.