Március 1-ig lehet jelentkezni az egyetemekre és főiskolákra. A Berze Nagy János Gimnázium diákjai már hetekkel ezelőtt döntöttek. Idén kivétel nélkül minden végzős diák szeretne tovább tanulni valamilyen felsőoktatási intézményben, és vannak olyanok is, akik külföldön folytatnák tanulmányaikat.
Már csak 2 napjuk maradt a felvételizőknek. Március elsején ugyanis lejár a jelentkezési határidő, a végzős diákoknak addig el kell dönteniük, hogy szeptembertől mely képzéseket választják az egyetemeken, főiskolákon. Legfeljebb 5 képzést jelölhet meg egy tanuló.
Dr. Ludányi Lajos, a Berze Nagy János Gimnázium egyik végzős osztályának osztályfőnöke szerint minden diák döntést tudott hozni, és be tudta jelölni azokat a szakokat, szakpárokat, ahová jelentkezni akar. „Kevés olyan diákom van, aki az utolsó pillanatig kivár”-jegyezte meg a pedagógus.
Azt sem szabad persze szem elől téveszteni, hogy a végzősökre még vár egy hatalmas feladat: minél jobban teljesíteni a felvételin, hiszen az egész életüket meghatározhatja a maturálás eredménye.