Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Játékos fejlődés: egy híján húszan a hangvarázs bűvöletében

Játékos fejlődés: egy híján húszan a hangvarázs bűvöletében

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

„Hangvarázs ovi” elnevezésessel énekes- kézműves képességfejlesztő program indult az óvodásoknak az Arany János Általános Iskolában. A jelenleg 19 gyermeket foglalkoztató projekt célja, hogy a kézügyességet és a zenei képességet fejlessze, még iskolakezdés előtt.

Éneklés, tánc és kézügyességet fejlesztő feladatok – ilyen és ehhez hasonló programokon vehetnek részt az óvodások, egy novemberben indult projektnek köszönhetően. A „Hangvarázs ovi” elnevezésű képességfejlesztő programot az Arany János Általános Iskolában tartják meg hetente.

Főzőné Tóta Gabriella, a programgazda stúdió vezetője elmondta: tizenöt éven át zeneovit működtetett Gyöngyösön, s ennek megszűnte után indult most el a Hangvarázs-projekt.

A szakemberek szerint a zenei fejlesztéssel a matematikai készség is fejlődik, a kézműves foglalkozás pedig segíthet az írás elsajátításában.

A játékos fejlesztő program egyelőre még csak Gyöngyös óvodáira korlátozódik, azonban ha lesz rá igény, a szervezők szívesen kiterjesztik más településekre is.


Tovább az archívumra