Több mint hétszáz gyógyszer ára csökkent áprilistól csaknem 15 százalékkal. Az olcsóbbá váló készítmények között asztma, depresszió elleni készítmények, vérnyomáscsökkentők és antibiotikumok is szerepelnek. A gyógyszerészek azt mondják, ami jó a vevőnek, nem feltétlenül jó nekik – mint ahogyan a szeptemberből életbe lépő patikai létszámrendelettel kapcsolatban is vannak fenntartásaik.
Egyes készítmények ára akár felére is csökkenhet a kormány szándékai szerint. A több mint 700 olcsóbb gyógyszer között antibiotikumok és pszichiátriai készítmények, úgynevezett generikus gyógyszerek, fogamzásgátlók is vannak.
Ami a betegeknek kedvező, nem feltétlenül az a gyógyszertáraknak. A kormány ugyan elindított egy kompenzációs folyamatot, ez azonban nem fedi le a teljes veszteséget – mondta el Nemes Rita gyógyszerész, aki azt is hozzátette: a felhalmozott árukészlet a döntés következtében jelentősen leértékelődött.
A gyógyszerár-csökkentés mellett a patikai létszámrendelet a másik kormányzati döntés, ami főként a kisebb gyógyszertárakat érintheti hátrányosan a szakember szerint.
A 2007-ben elfogadott és idén életbelépő létszámrendelet a patikákban dolgozók számát a nyitvatartási időhöz, a vényforgalom nagyságához, és egyéb szakmai paraméterhez köti. A szakember azt mondja, ha nem tudnak szakszemélyzetet felvenni egyes vidéki patikák, akkor valószínűleg a nyitva tartási idő csökkentésével tudják csak megoldani a létszámrendeletben rájuk rótt szigorításokat.