Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Autóklub: Biztonságban közlekedni egy életúton

Autóklub: Biztonságban közlekedni egy életúton

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Harmadik éve rendezi meg a Magyar Autóklub országjáró közlekedésbiztonsági és oktató programját Gyöngyösön. Az elméleti képzés mellett a szervezők azt is fontosnak tartják, hogy különböző veszélyhelyzetekkel ismerkedhessenek meg a gyerekek. A gyakorlópályát vasárnap délutánig próbálhatják majd ki a gyöngyösi hipermarket parkolójában.

A „Biztonságosan közlekedni egy életúton” elnevezésű programsorozat Gyöngyösre is megérkezett. A városban már hagyományosnak számító rendezvény célja elsősorban: a biztonságos közlekedési kultúra terjesztése a gyermekek körében.

Az általános iskolások többek között elméleti képzésben vehetnek részt, de egy kerékpáros ügyességi pályán is kipróbálhatják magukat.

A Magyar Autóklub jóvoltából megrendezett eseményen a gyerekek a valós életnek megfelelő, a gyakorlatban előforduló veszélyhelyzetekkel is megismerkedhettek.

A” Fékezd magad” akció keretében, egy gépjárműben a vezető melletti ülésen helyet foglalva, egy fékpedált működtetve próbálhatják ki azt, hogy milyen érzés egy gépjárművezetőnek egy hirtelen fékezés, hogy tud megállni, biztonságos körülmények között milyen sebességről lehet lassítani.

Az Egressy Béni Általános Iskolából érkező hetedikesek nagy érdeklődéssel ültek az előadáson és a gyakorlati feladatokon is örömmel vettek részt.

A projekt olyan népszerű, hogy akadnak olyan diákok, akik a hét folyamán többször is ellátogatnak ide. Gyöngyös után Nyíregyháza lesz a következő állomás.


Tovább az archívumra