Országosan közel 85 ezer végzős diák számára kezdődtek meg az érettségi vizsgák. Gyöngyösön is több százan érettségiznek. A végzősök elsőként magyar nyelv és irodalomból adtak számot tudásukról.
Üresek a folyosók a Berze Nagy János Gimnáziumban. A tantermekben viszont lázas munka folyt egész délelőtt. A berzés végzősöknek is megkezdődött ma az érettségi. A gimnáziumban 128 diák zárja idén érettségivel középszintű tanulmányait.
Molnár Tamás igazgatóhelyettes elmondta: az előző évekhez képest egy kicsit átrendeződött az emelt- és a középszintű érettségire jelentkezők aránya. Sokkal kevesebben választották idén a magyar és a történelem emelt szintű érettségit, matematikából, kémiából és fizikából viszont sokkal többen tesznek emelt szintű vizsgát.
Az, hogy bizonyos szakokon drasztikusan csökkent az államilag támogatott férőhelyek száma, nagyban befolyásolta a diákok továbbtanulási döntéseit.
Megnőtt a mérnök pályák iránti érdeklődés, a kevés államilag támogatott férőhely miatt csökkent a jogi és a gazdasági pályákra jelentkezők száma.
A magyar érettségi szövegértelmezési feladatában az anyanyelv elsajátításáról szóló szöveget kaptak a diákok. Az esszéfeladatoknál pedig Leszek Kolakowski lengyel filozófus írását, Márai Sándor elbeszélését, vagy Berzsenyi Dániel és Vörösmarty Mihály költeményét elemezhették.
Az érettségi a matematika, majd a történelem vizsgákkal folytatódik.