Mintegy ötmillió forintból újította fel az önkormányzat a zeneiskola előtti buszmegálló megsüllyedt útburkolatát. Az út ugyan állami kezelésben van, az önkormányzat mégis saját költségvetéséből végezte el a munkálatokat.
Már nem kell útszűkületet kerülgetniük az autósoknak a Szent Bertalan utcában a zeneiskola előtti buszmegállónál. Az állami kezelésben lévő úton a buszmegállónál megsüllyedt a burkolat, az önkormányzat pedig hiába várt a közútkezelőre a felújítással, ezért úgy döntött, hogy saját költségvetéséből újítja fel a burkolatot és teszi rendbe a buszöböl környezetét. Minderre ötmillió forintot költött az önkormányzat – mondta el dr. Réthy Béla gazdasági alpolgármester
Több mint száz négyzetméteren újították meg a burkolatot, és a csapadékvíz-elvezető rendszert, ugyanis – mint kiderült – ez okozta a bajt – mondta Molnár József, az önkormányzat beruházási főelőadója. A hibát a felújítás során kiküszöbölték. Az idei első félévben egyébként az önkormányzat közel harminc millió forintot fordít az utak felújítására, és a közútkezelő is megkezdte a kezelésében lévő utak felújítását.