Közel egy évtizedes kihagyás után újra beindult az üveggyártás Parádsasváron. A mátrai település manufaktúrájában a hazai és a külföldi piacra is készítenek kis szériás üvegpoharakat, díszeket és vázákat.
Percek alatt pohár, váza, vagy akár hattyú is készülhet ebből a fényesen izzó üveggömbből. Ehhez természetesen több éves gyakorlatra és komoly szakértelemre van szükség. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen erős fújásokkal alakítják ki a kívánt formát, mint ahogy az sem, hogy milyen hőmérsékleten kezdenek el dolgozni az üveggel.
Berényi Zsolt, az Ert Glass Parád Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: olyan szakembereket foglalkoztatnak, akik korábban a parádsasvári üveggyárban dolgoztak, így kellő szakértelemmel és gyakorlattal rendelkeznek.
A parádsasvári üvegkészítés több mint 300 éves hagyományait ápoló manufaktúra jelenleg összesen nyolc embernek ad munkát. Az üzemben kis szériás, igényes kidolgozású pohárkészleteket, díszeket és vázákat készítenek, nem csak a magyar piacra.
parádsasvári manufaktúra kapuja ma már a turisták előtt is nyitva áll. Berényi Zsolt elmondta, ha a közelmúltban benyújtott pályázatuk nyer, tovább is fejlődhet a kis mátrai üveggyártó üzem.