A legjobban szereplő főiskola volt a gyöngyösi az idei Országos Diákköri Konferencián – a 10 legjobb felsőoktatási intézmény közt végzett. Csak egyetemek előzték meg.
Közgazdaságtudományi szekcióban két első helyezést is sikerült elérniük a főiskola hallgatóinak.
A Nemzeti Vágta turisztikai jelentősége hazánkban – ezt a címet viseli Tapolcsányi Barbara, végzős főiskolai hallgató OTDK-ra beadott dolgozata. A szakmai zsűri döntése szerint a közgazdaságtudományi szekciónak a kulturális és rendezvényturizmus al-szekciójában ez a dolgozat első helyezést ért.
Az országos szintű megmérettetést kétévenként tartják, az idei volt a 31. alkalom. Ezúttal a Pannon Egyetemen rendezték meg a tudományos megmérettetést.
Dr. Szegedi László, a KRF oktatási rektorhelyettese elmondta: a Károly Róbert Főiskola kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, ennek egyik meghatározó színtere az Országos Tudományos Diákköri tevékenység, amely során a főiskola a legtehetségesebb, motivált hallgatóit vezeti be a kutató munkába.
Az összesített eredmények alapján a legjobb 10-be a főiskolák közül egyedül a Károly Róbert Főiskola került be.
A KRF hallgatói a közgazdaságtudományi szekcióban 2 első helyezést, 7 második, és 2 harmadik helyet szereztek, illetve 3 különdíjjal szerepeltek.
A díjazott dolgozatok között volt, ami a szervezetközi kapcsolatokat elemezte az üzleti hálózatokban, de születtek tanulmányok a borokról, a fiatalok élelmiszer-fogyasztói preferenciáinak vizsgálatáról, a megújuló energiával fűtött épületek beruházási gazdaságosságáról is.