A Heves megyében
működő kórházak működését nem érinti közvetlenül, hogy szerdán lemondott az
egészségügyi miniszter. Az általunk megkérdezett körzeti orvosok is meglepődtek
Molnár Lajos váratlan bejelentésén. Abban egyetértenek, hogy szükség van az
egészségügyi reformra, ám a jobb és a baloldal másként képzeli el annak
megvalósítását.
A biztosító rendszer átalakítása miatt kialakult konfliktus
volt az egyik oka, hogy távozott az egészségügyi miniszter – mondta el
híradónknak a heves megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Míg
Molnár Lajos és az SZDSZ a több biztosítós rendszert akarta bevezetni a
közeljövőben, addig a miniszterelnök és az MSZP a szolidaritási elven működő
egy biztosítós rendszert részesíti előnyben. Bár mind két kormánypárt kiáll az
egészségügyi reform mellett, nem kizárt, hogy a szocialisták a jövőben
lassítani kívánnak az átalakítási folyamatokon.
Az új miniszternek az az első feladata, hogy helyreállítsa a
normális viszonyt az alapellátás és ráépülő járó-, illetve fekvőbeteg ellátás
között – nyilatkozta Dr. Tatár László televíziónknak. Véleménye szerint olyan
népegészségügyi programra lenne szükség, amely 10-15 év alatt garantálja azt,
hogy egészségminőségben a magyarok felzárkózzanak az unió polgáraihoz.
A Heves megyében működő kórházak vezetői aláírták új
finanszírozási szerződésüket, így működésüket nem befolyásolja közvetlenül az
egészségügyi miniszter lemondása.
Tarjányi Andrea