A villamosenergia-célú kitermelés mellett új lehetőségeket keres a hazai szénvagyon hasznosítására a kormány – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a 63. Bányásznap Gyöngyösön rendezett központi ünnepségén. Mindeközben a Mátrai Erőmű csak 2015-ig rendelkezik áramvásárlási szerződéssel, az új erőművi blokk építése pedig még mindig bizonytalan.
A kormány nem a villamosenergia-célú kitermelésben látja a hazai szénvagyon hasznosításának egyetlen lehetséges módját – fogalmazott beszédében Németh Lászlóné. A nemzeti fejlesztési miniszter arról beszélt: folyamatos egyeztetéseket folytatnak a szén kémiai felhasználása, az úgynevezett tisztaszén-technológia hasznosítására.
– Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk vezető japán kormányzati háttérintézményekkel és vállaltokkal annak érdekében, hogy a leghatékonyabb japán tisztaszén technológia Magyarországra kerülhessen, és az induláshoz szükséges borsodi kísérleti üzemet felépíthessük. – tájékoztatta az egybegyülteket Németh Lászlóné.
A tárcavezető az Aktuális kérdése, miszerint a kormányzati elképzelésekben mennyire kap hangsúlyos szerepet a villamosenergia-célú szénkitermelés, konkrétumot egyelőre nem tudott mondani.
– Dolgozunk azon, hogy egy megfelelő koncepciót elő tudjunk állítani, és reményeink szerint a közlejövőben meg tudjuk mondani, hogy miként tudunk előre lépni. – mondta a miniszter.
A Mátrai Erőműnek jelenleg csak 2015-ig van érvényes áramvásárlási szerződése. A társaság igazgatóságának tagja azonban azt mondta: a hosszú távú szerződések megszüntetésével együtt is biztosnak érzi a társaság működését.
– A piacnak a változása kikényszerítette azt, hogy az iparágban a hosszú távú áramvásárlási szerződések átalakításra kerültek. Mi keretekben gondolkodunk, és középtávon igyekszünk olyan pozíciókat teremteni, amelyek a biztonságos termelést megalapozzák. – nyilatkozta Deák Boldizsár.
A Mátrai Erőmű hosszú távú működését egy új erőművi blokk építése alapozhatná meg, korábban ennek előkészítése már megindult, a Magyar Villamos Művekkel közös beruházást azonban leállították. Németh Lászlóné a mai eseményen azt mondta: folynak egyeztetések az új blokk építéséről, de hogy mi lesz ezek eredménye, arról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni.