A legtöbb tanár többet keres októbertől, bár vitathatatlan, hogy lesznek néhány ezren, akiknek csökkenhet a fizetésük. Többek közt erről, valamint az oktatás új struktúrájáról, a változó óraszámról és a pedagógus életpályamodellről is az esett az egri regionális szakmai tanévnyitón, ahol a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke tájékoztatta az intézményvezetőket a legfontosabb változásokról.
Az első klik év legnagyobb változása a pedagógus életpálya modellhez kapcsolódóan a pedagógusok foglalkoztatásának új struktúrája- kezdte köszöntőjét a Klebelsberg Központ elnöke. Ez az első alkalom, amikor iskolaigazgatókkal közös értekezletet tartanak.
Marekné dr. Pintér Aranka hangsúlyozta, az új tanévben a köznevelési törvény hatálybalépése új feladatokat ró az intézményvezetőkre, nagyfokú szakmaiságra, szervezői készségre van szükség. Olyan közösségi munkát kell végezniük, olyan szakköröket kell szervezniük, hogy minden gyerekből felszínre hozzák az értékeket.
A változásokkal a diákok csak nyerhetnek, mert az egész napos iskola bevezetésével,
több időt tölthetnek a pedagógusokkal – tette hozzá az elnök.
– A köznevelési törvény ezen változása azt a célt szolgálja, hogy főleg azok a gyerekek akik otthon nem biztos, hogy meleg támogató környezetben tölthetik idejüket azok élményszerű programokkal gazdagodjanak az iskolában. Ez nem jelenti azt, hogy a klasszikus napközi kiteljesítése történik,pont azt kérjük az igazgatótól, élményt nyújtó programokat szervezzenek, hogy a gyerekek örömmel maradjanak ott. – mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.
Azok a diákok, akiknek sportedzésük van, vagy zenei képzésre járnak, szülői kérésre mentesülhetnek a délutáni foglalkozások alól.
A pedagógus béremelések kapcsán az elnök elmondta: a tanárok jelentős része több fizetést vihet haza, de néhány ezer lehet azok száma is, akik kevesebbet keresnek majd. Õk azok, akik túlórában látták el feladatukat, vagy extra magas pótlékokban részesültek.
Hogy ki mennyivel keres kevesebbet, vagy többet, az októberi fizetéskor derül majd ki.