Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Tanévnyitó a KRF-en

Tanévnyitó a KRF-en

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Bár összességében a vártnál kevesebben jelentkeztek az idén éppen 10 éve önálló intézményként működő Károly Róbert Főiskolára, az mégis bíztató, hogy az agrárképzés egyre népszerűbb – hangzott el az intézmény tanévnyitó ünnepségén. Az idei tanévet 25 képzési formában közel 8200 diák kezdi meg, nappali, levelező és távoktatási tagozaton.

Generációváltás előtt állunk, jó év kezdődhet az agrárképzés területén – kezdte köszöntő beszédét Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos elnöke, a gyöngyösi főiskola ünnepélyes tanévnyitóján.

– Nagyon pozitív tendenciát látunk, az idei tanévben közel 5 ezer diák kezdi meg tanulmányait az agrár felsőoktatásban. Ez egy 25 százalékos növekedés a korábbi évekhez képest. – mondta az elnök.

A szakember szerint ez egyértelműen azt jelenti, hogy a fiatalok látnak perspektívát az agrárképzésben, és azaz igazság nem is gondolják rosszul-tette hozzá.

A gyöngyösi főiskolán, a vártnál kevesebben, mintegy 400 elsőéves hallgató tett esküt az idei tanévben – tudtuk meg a rektortól.

– Szerettünk volna ettől többet – mondta Helgertné dr.Szabó Ilona , de a mostani felvételi eljárás körüli változások, bizonytalanságok, különösen ami a felső oktatási szakképzést övezte,országosan vissza fogta a jelentkezési hajlandóságot, jövő évben sokkal nagyobb érdeklődői létszámmal kell majd számolni.

Az előző évekhez hasonlóan folytatják a gyakorlatorientált képzést és tehetséggondozást-tette hozzá a rektor. A tanévet nappali, levelező és távoktatási tagozaton 8200–an kezdik meg, 2 mester, 11 alapképzés és 12 felsőoktatási szakon. Az ünnepélyes tanévnyitón címzetes egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket, köztársasági és hallgatói ösztöndíjakat is átadtak.


Tovább az archívumra