Az MSZP szerint több tanár októberi fizetési csekkén is alacsonyabb összeg szerepel majd, a Fidesz szerint azonban átlagosan a pedagógusbérek emelkedéséről kell beszélni. A két párt országgyűlési képviselője a keddi Fórumban fejtette ki álláspontját a témában.
Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke szerint a pedagógusok jelentős részének nem hoz bérnövekedést a szeptemberi emelés. Az országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy a párt módosító indítványa garanciát adott volna a valódi emelésre, ezt azonban nem fogadták el: „Mi azt szerettük volna, hogy valójában emelkedjen a pedagógusok bére, hiszen most lesznek olyanok, akik rosszul járnak a pedagógus életpálya modellel, és a következő két-három évben sem lehet látni, hogy a rendszer mindenkinek kedvező lenne.”
Balázs József fideszes országgyűlési képviselő ugyanakkor úgy véli: ha átlagot vonunk, akkor elmondható, hogy a pedagógus több pénzt visznek haza októberben, még akkor is, ha lesznek olyanok, akik az átlag alatt maradnak.
– Én azt gondolom, hogy meg kell várni az októbert, amikor az első béreket megkapják a pedagógusok, akkor minden kiderül majd. Én azonban több iskolában is jártam, és eddig nem találkoztam olyan pedagógussal, akinek ez ne jelentett volna valódi vérfejlesztést. – tette hozzá Balázs József.
A képviselők álláspontja nem egyezett a köznevelési törvény további változásaival kapcsolatban sem. Balázs József szerint a legfontosabb, hogy az új szabályozásnak köszönhetően minden tárgyat szakos tanárok tanítanak majd, és mindezt egységes színvonalon tehetik. Sós Tamás azonban úgy véli: ez az egységesítés gúzsba köti a tanárok kezét, akik a helyi tantervet nem tudják majd kellő mértékben az iskola és diákjaik speciális igényeihez szabni.