Jó ütemben halad a Nagyrédei kis-patak felújítása. A beruházás 180 millió forintból európai uniós támogatással valósul meg. A felújítással szeretnék biztonságosabbá tenni a lakóházak környékét és megvédeni a változékony időjárás okozta árvizektől.
Még a fát és a gyomot irtják, markolják az iszapot, hogy a munkálatokat el tudják kezdeni. A települést több helyen átszelő patak partfalát már javarészt kiburkolták, a munkálatok készültségi foka 60-70 százalékos – tudtuk meg a polgármestertől. A beruházással az árvízveszélyt szeretnék csökkenteni.
– Az elmúlt jó pár évben az időjárás változásból adódóan jó néhányszor rendkívüli csapadék hull le, amely veszélyezteti az ingatlanokat. Meghatározóan ez volt az első szempont, amiért önkormányzatunk beadta a pályázatot. – mondta el Balázs József.
A rédei kis-patakon már közel 1 km-en megtörtént a meder burkolása, egy másik szakaszon a Malom árok 120 méteren újult meg. A beruházás összköltsége 180 millió Ft.
– Erre az önkormányzatunk 171 millió 340 ezer Forint támogatást kapott az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program vízrendezési keretéből. A kettőnek a különbsége 9 millió Forint, erre is nyújtottunk be egy úgynevezett önerő igénylési pályázatot, amelynek eredményéről még nem érvényesültünk. – tette hozzá a polgármester.
Ha az önerőre nyernek támogatást, akkor 98 százalékos támogatottság mellett valósul meg a beruházás – tette hozzá Balázs József. A meder felújítással szeptember végére elkészülnek.