Aquila Párt néven új, keresztény értékeken alapuló párt is indul a jövő évi országgyűlési választáson.
A mérsékelt jobboldali párt programja a munkanélküliség csökkentésén, a korrupció megszüntetésén és több kulcsos adórendszer bevezetésén alapul. A párt vezetője már akkor elégedett lenne, ha az egy százalékot túllépnék a választáson, ami a még nem jelentené a parlamentbe jutást, de felkerülnének a hazai politikai palettára.
A hétvégén Gyöngyösön tartott szórólapos kampányt az alig fél éve alakult Aquila Párt, amely jelenleg 30 tagból áll és már a jövő évi választásra készül. A párt vezetője azt mondja, nem akarnak szavazókat szerezni más pártoktól, inkább a mintegy 35 százaléknyi bizonytalan szavazót kívánják megszólítani.
Varga Péterné világosan megfogalmazta, hogy hová is pozícionálják magukat:
„Jobb középre. Keményen jobbközépre. Nagyon nem szeretjük sem a túlzott nacionalizmust, sem a gyűlölködést. Mi direkt az alapszabályunkba is úgy kértük meg a párt engedélyét, hogy nem járunk ki tüntetni, nem járunk ki hőbörögni, nem csinálunk semmi pankrációt” – fejtette ki.
A párt célja a jövő évi választáson az 1 százalékos támogatottság elérése, ehhez 30 körzetben indítanak egyéni képviselőjelöltet. Választási programjukat a munkahelyteremtésre, 3 kulcsos adórendszer bevezetésére és a nyugdíjak emelésére építik, de nagy hangsúlyt fektetnek a korrupció visszaszorítására is.
A párt elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a jelenlegi parlamenti pártok egyikével sem kívánnak választási szövetségre lépni. Céljuk jelenleg az, hogy megismerjék őket, 2018-ban viszont megcélozzák az 5 százalékos küszöb átlépését.