Tanári hangversenyt
szervezett a Pátzay János Zeneiskola oktatói kara a növendékeknek és a
szülőknek. A bemutató egyik fontos célja volt, hogy a pedagógusok
megismertessék és megszerettessék a gyerekekkel a komolyzenét. Idén egyébként
50 éves lesz az intézmény, éppen ezért októbertől több hangversenyre is
ellátogathatnak majd az érdeklődők.
A tanári hangverseny
nemcsak a fiatal tehetségek és szüleik szórakoztatását szolgálja, hanem egyben
figyelmeztető rendezvény a diákok számára, ugyanis május végétől megkezdődik a
vizsgaidőszak a zeneiskolában.
A zeneiskolában
jelenleg 415 növendék tanul, vagyis teltházzal működik az intézmény – tudtuk
meg Jakkel Mihály Zsolttól, az iskola igazgatójától. A koncerten fellépő
pedagógusok szerint ennek a tanári hangversenynek elsődleges célja
megszerettetni a fiatalokkal a komolyzenét.
Az 1958 óta működő
zeneiskola idén októberben számos hangversennyel ünnepli 50 éves fennállását.
Az intézmény tanári és diákelőadásokat, az iskola történetét bemutató
kiállítást is szervez az évfordulóra, valamint az épület mögé szeretnének egy
emlékművet is felállítani a következő tanévben.
Juhász Éva