Egyedülálló, úgynevezett periglaciális tanösvényt adtak át Atkáron. A majdnem két és fél millió éven át tartó talajképződés eredményeként létrejött és ma is látható talajszelvényt húsz év óta vizsgálják talajtani szakemberek. A ritkaságnak számító képződményt ezentúl bárki megtekintheti a település határában.
Ünnepélyes keretek között adták át Atkár határában azt a tízmillió forintból létrehozott tanösvényt, ami olyan ritkaságnak számító talajszelvényt mutat be, amelyről a szakemberek évtizedek óta tudnak. Tudósok ezután is vizsgálni fogják a képződményt, de mostantól bárki megtekintheti azt.
Mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött és körülbelül tízezer éve fejeződött be az a többszöri eljegesedéssel járó időszak, amikor kialakult az a talaj, amelynek egy szelvénye ma is jól látható.
A képződmény legérdekesebb és legformagazdagabb része ez a szakasz. Itt jól megfigyelhető, hogy a különböző talajtípusok egymás alá buknak. Többek között emiatt állítják a szakemberek, hogy ez a képződmény egyedülálló a világon.
A fából ácsolt, pihenőkkel és tájékoztató táblákkal ellátott tanösvény átadásán Kohajda Zoltán esperes is jelen volt, aki az ünnepség végén megáldotta talajszelvényt.