A vesztes polgármesterjelöltek bíznak abban, hogy megfontolt döntéseket hoz a képviselőtestület és a város érdekeit figyelembe véve együttműködés lesz a pártok között. A választási értékeléseikben arra figyelmeztettek, ennek hiányában könnyen Esztergom-szindróma alakulhat ki, vagyis működésképtelenné válik a város.
– Egyértelműen látszik, hogy ma egy Gyöngyös méretű városban nincs itt az ideje annak, hogy civil szervezetek próbáljanak meg politizálni, illetve csakis egyféleképpen, hogyha valamely párttal szoros szövetségben együtt indulnak. Akkor azt gondolom, hogy a választóknak egy szélesebb rétegét meg tudják szólítani, akár a jövőben is. – mondta híradónknak a Gyöngyösünkért Lokálpatrióta Egyesület polgármesterjelöltje.
Réthy Béla szerint a három főt adó Fidesz-KDNP akár a mérleg nyelve is lehet az önkormányzatban, de jelenleg kicsi a súlya ehhez. A megerősödött Jobbiktól kemény politizálást vár, de együttműködésre számít az ellenzék és a városvezetés között.
– Én azt gondolom, hogy mindenképpen kell, hogy legyen együttműködés, hiszen a kampány során többször is elmondta a Jobbikos polgármester jelölt is, illetőleg utaltak erre, hogy kell, hogy legyen együttműködés a város érdekében, és én azt gondolom, hogy a Fidesz-KDNP képviselői részéről is ez meg fog történni. – tette hozzá Réthy Béla.
Bozsik István csalódott az eredmények miatt, szerinte nem a programokra, hanem pártokra adták szavazatukat a választók, A Civilek Gyöngyösért Egyesület polgármesterjelöltje azt reméli – Hiesz György végig tudja vinni a következő öt évet ezzel a képviselőtestülettel, mert az szolgálná a város érdekeit.
– Nagyon kíváncsi lesz, hogy Gyöngyös milyen irányba indul el, egy ilyen összetételű képviselőtestülettel. Gondolom, hogy Hiesz polgármester úr tudja mit vállalt föl és végig tudja vinni az öt évet, hiszen a városnak érdeke lenne, hogy végigmenjen, és úgy menjen végig, hogy még fejlődjön is. – véli Bozsik István.
Kerestük Tatár Lászlót a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét is, ő egyelőre nem kívánt nyilatkozni, egy közleményt azonban eljuttatott el televíziónkhoz, melyben gratulált Hiesz Györgynek és a képviselőtestület tagjainak. A Fidesz szerint kijelenthető, hogy Gyöngyösön a polgári értékrend kapta a legtöbb szavazatot, de csalódását fejeztek ki amiatt, hogy a polgári értékrend két táborra szakadt a városban. Tatár László úgy véli, a Lokálpatrióták elvették tőlük a győzelmi esélyeket.
Kévés Tamás a Jobbik polgármesterjelöltje elmondta, minden elképzelésüket felülmúlta, hogy a testületbe 6 Jobbikos képviselő jutott be. Kévés Tamás gratulált az új polgármesternek és a bejutott képviselőknek.
Arról, hogy a megalakuló testület hogyan fog dolgozni, még korai volna nyilatkozni, mondta Kévés Tamás, aki hozzátette, az együttműködés keretei hosszú tárgyalási folyamat eredményeként alakulhatnak ki.
Nagy Róbert független polgármesterjelölt is arról beszélt, kérdés, hogy a jelenlegi felállásban, ahol 6 jobbikos, hat baloldali és 3 Fideszes jelölt került a testületbe, milyen együttműködés mentén vezethető a város.
A képviselőtestület összetételére vonatkozóan reményét fejezte ki, hogy egy működőképes testület lesz. Nagy Róbert hozzá tette, a Változást karunk Gyöngyösért Egyesület az elkövetkező 5 évben civil szervezetként hallatni fogja hangját a helyi közéletben.