Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Rendkívüli esemény nélkül, az országos átlagnál magasabb részvétellel zajlott a választás Gyöngyösön. A 25315 szavazásra jogosult állampolgár közül, közel 12 ezren járultak az urnákhoz.
– Az első szavazó 6 óra után pár perccel érkezett. Soha semmi rendkívüli zavaró tényező ebben a körzetben nem szokott történni. Itt nagyon kulturáltan és állampolgári jogaikat tiszteletben tartva szavaznak a választópolgárok. – mondta Sántáné Széles Erika a 14. sz. Szavazatszámláló bizottság elnöke.
A gyöngyösiek fontosnak tartották, hogy közvetlenül is beleszóljanak a várost érintő kérdésekbe.
– Úgy gondolom, hogy nagyon fontos esemény ez, hogy egy olyan képviselőtestületet, polgármestert válasszunk, aki képes Gyöngyösért értelmes dolgokat cselekedni. – véli Dr. Pálinkás István.
A 4-es körzetben visszalépett a civilek Gyöngyösért képviselőjelöltje. Az ő nevét a szavazólapon áthúzták, de a választás menetében ez nem okozott fennakadást.
Az egész nap folyamán rendben zajlottak a választások- erősítette meg a Választási Bizottság elnöke is. Antal György elmondta, a választás napján szavazással kapcsolatos kifogás nem érkezett a helyi választási bizottsághoz.
A választási bizottság által kihirdetett választási végeredmény leghamarabb szerdán tekinthető véglegesnek, ha addig nem érkeznek fellebbezések- tette hozzá az elnök.
A testület alakuló ülését a választás napjától számított 15 napon belül meg kell tartani.