1989-ben 9, az általános iskolából kiöregedett fogyatékos gyermek szülei kopogtattak be segítséget kérve a Városi Tanács ajtaján. Ezzel kezdődött a Gyöngyös és térsége fogyatékosainak nappali ellátását biztosító Hétszínvirág Napköziotthon története, mely napra pontosan 25 éve nyílt meg. Az évfordulóról tegnap jubileumi gálaműsorral emlékeztek meg, amelyen fellépett a helyi Gyöngyszem Zenekar és a Nemzeti Színkottás Zenekar, valamint vendégművészként St. Martin és a Budapest Ragtime Band tagjai.
A szülők kérése 25 éve meghallgatásra talált, így nem sokkal később a Bugát Pál Kórház egészségügyi tagintézményeként megnyitotta meg kapuit a Hétszínvirág Napköziotthon. Az intézmény ma már nem csak Gyöngyös, hanem a környező települések fogyatékosait is befogadja, s az otthonban az egyéni fejlesztés, a foglalkoztatás és a zenei fejlesztés is egyre nagyobb teret kap. Ez utóbbi eredményeit kívánták megmutatni a jubileumi gálán, de már egy kicsit a jövőre is gondoltak.
– Ma ismét kopogtatnak a szülő, azt szeretnék, ha biztonságba kerülnének a gyermekeik akkor, amikor a családi erőtartalékok meggyengülnek és elfogynak, és ezért a mai este a támogatott lakhatás javára jótékony célt is felvállalt – mondta el Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ vezetője.
St. Martin és a 9 település 9 intézményét képviselő Nemzeti Színkottások társulata öt évvel ezelőtt muzsikáltak először együtt Gyöngyösön. Most a helyi Gyöngyszem Zenekarral kiegészülve demonstrálták az örömzenélés fontosságát. Horváth László országgyűlési képviselő azért vállalt védnökséget a rendezvény felett, hogy felhívja a figyelmet: minden ilyen alkalom jó arra, hogy megpróbáljunk tanulni egymástól.
Az est fővédnökségét vállaló Hoppál Péter államtitkár arra mutatott rá, hogy az ilyen típusú intézmények ma már nyitottak a többségi társadalom felé, s emlékeztetett rá: december 10. az emberi jogok világnapja is.
A kormányzat minden évben egyre növekvő támogatást nyújt a fogyatékkal élő emberek szervezeteinek, érdekképviseleteknek, szakmai szervezeteknek ahhoz, hogy a társadalmi szakadék egyre csökkenjen. A cél, hogy a befogadó elfogadó társadalmi attitűdöt és a segíteni akarást erősítsék. Ezért több iskola is képviseltette magát az estén. Azt remélik, ezeket az élményeket fel fogják dolgozni a mindennapok során.