Az Avar Szálló épületének hasznosítása is szerepel a mátrafüredi részönkormányzat új elnökének tervei között.
Faragó Tamás, a részönkormányzat elnöke a keddi Fórumban arról beszélt: a szállodaiparban érdekelt külföldi befektetőkkel tárgyalnak a magánkézben lévő szálloda értékesítéséről. Emellett számos munka akadna a településrészen, amiket egy önálló költségvetés terhére végezne el a részönkormányzat.
Mint Faragó Tamás a keddi Fórumban arról beszámolt: a gyógyszertár újbóli megnyitásához már csak a szükséges engedélyekre várnak, egy dohánybolt nyitásához pedig törvénymódosítást kezdeményez. Faragó Tamás a szebb napokat látott Avar Szálló ügyében is tett lépéseket. Az épületet a tulajdonosa ugyanis értékesíteni szeretné. Faragó Tamás ezért török és azerbajdzsáni befektetőkkel tárgyalt.
Megoldandó feladat azonban ezen kívül is lenne a településrészen. Szuromi László, a részönkormányzat tagja szerint a kilencvenes évektől folyamatosan romlik Mátrafüred állapota. Faragó Tamás szerint a problémák nagy része orvosolható – sok múlik azonban az idei költségvetésen. A részönkormányzat elnöke negyvenmilliós keret létrehozását szorgalmazza, amely a felújítások fedezetéül szolgálna. A gyöngyösi képviselőtestület január 29-én, idei első ülésén tárgyalja első fordulóban a város költségvetését.