Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Városbál a tehetséges diákokért

Városbál a tehetséges diákokért

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Gyöngyösi Diákokért Közalapítványt támogatták az idén a bálozók. A hagyományőrző Városbál minden évben jótékony célokat szolgál. A belépőjegyek árából 3 ezer forintot utaltak át az alapítvány számlájára, hogy támogassák a szerény anyagi körülmények között élő, jó tanuló, tehetséges diákokat. Az idei Városbálon több mint 1,8 millió forint gyűlt össze.

620 évvel ezelőtt Franciaországban kezdtek el bálozni farsang idején – mondta köszöntőjében Hiesz György Gyöngyös polgármestere, a 19. alkalommal megrendezett Városbálon, aki a farsangi álarcosbálok történetéről, évszázados hagyományairól beszélt.

A polgármester megköszönte a több mint 200 résztvevőnek, cégeknek, vállalkozásoknak, hogy adományaikkal és belépőjükből 3 ezer forinttal támogatták a Gyöngyösi Diákokért Közalapítványt, a szerény körülmények között élő, jó tanuló gyerekek támogatóját. A bálban befolyt összegről, a több mint 1,8 millió forintról szóló „csekket” Füleki Menyhért, az alapítvány elnöke vette át a polgármestertől.

Tóth József a közalapítvány kuratóriumának tagja, pohárköszöntőjében hangsúlyozta, Gyöngyösön sok a tehetséges diák, de sok a támogatásra szoruló is. Ezért bír nagy jelentőséggel a ma este összegyűjtött összeg. A támogatást megköszönte egy jól tanuló diák is, Baranyi Dominik, a Felsővárosi Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

A bálozók az este folyamán helyi borászok boraival is ismerkedhettek, a vacsorához illő italokat kóstolhattak. A jó hangulatról, helyi és vendégművészek is gondoskodtak. A Borostyán Néptánc Együttes nyitótáncát követően pedig kezdődhetett a hajnalig tartó táncmulatság.


Tovább az archívumra