Kezdőlap » Hírek - Aktuális » ÉRB: legfeljebb hatvanezret

ÉRB: legfeljebb hatvanezret

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ma 11 órakor nyitották ki az ÉRB Bank fiókjait, és a mai közleményük szerint maximum 60.000 forintot fizettek ki az ügyfeleknek.

Az önkormányzatok többsége már nyitott új számlát más bankoknál, viszont a segélyek, a dolgozóik és a közmunkások béreinek kifizetéséhez támogatásra van szükségük. Abasárnak 45, Gyöngyösoroszinak pedig 50 millió forintja ragadt bent a bankfióknál.

60.000 forint. Ennyit vehettek ki egy összegben az ügyfelek a fiókokból. Erről már az ajtóban tájékozódhattak az emberek. Azt viszont, hogy a többi pénzüket mikor kapják meg, a nyitás után sem tudták megmondani.

Nem csak a számlák, hanem a segélyek és a közmunkások béreinek kifizetése is veszélybe került ezáltal. Abasáron az önkormányzati dolgozók béreit a jövő hét elején kellene kézhez kapni. Dr. Lénártné Benei Anikó polgármester azt mondta, már nyitottak új számlát egy másik banknál, viszont az ÉRB-nél nyitott számlán található pénzre is szükségük lenne.

– Mától már rendelkezünk bankszámlaszámmal egy új bankfiókban, nyilván itt majd fogjuk tudni fogadni ezt a parkolópályán lévő, államkincstárnál lévő pénzt, amelyből mi a fizetéseket, a dolgozói fizetéseket fogjuk tudni állni. Ez azonban nem elegendő, hiszen a bankban nekünk több, mint 45 millió forintunk ragadt bent – mondta Abasár polgármestere.

Az önkormányzat a mai napon is tárgyalt egyebek mellett a Belügyminisztériummal, hogy a fizetéseket mihamarabb ki tudják egészíteni.

A kormányzat azonnali munkabizottságot hozott létre, hogy felmérjék, milyen megoldási lehetőségek állnak rendelkezésükre az önkormányzatok megsegítése érekében.

Gyöngyösorosziban az önkormányzatnak 50 millió forintja ragadt bent az ÉRB-nél, a polgármester azt mondta, jelenleg egy új számla megnyitásán dolgoznak. A településen tegnaphoz képest nagyobb létszámmal láttak el szolgálatot a polgárőrök.

A polgárőrök tájékoztatása szerint még a jövő héten is kiemelt szolgálatot látnak el a bankfiókok közelében. Az Országos Betétbiztosítási Alap hangsúlyozza, az önkormányzatok kivételével minden betétesre vonatkozik a biztosítás, azaz 100 ezer euróig megkapják az érintettek a pénzüket – a tájékoztatás szerint hamarosan.


Tovább az archívumra