Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Adományvonal az erdőkért

Adományvonal az erdőkért

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Csemeték ültetéséhez és az erdők helyreállításához nyújthatnak segítséget azok, akik felhívják, vagy smst írnak a 13600-as adományvonalra.

Az S.O.S Bajban az erdő akcióhoz csatlakozva már több mint 15 ezren tárcsázták a vonalat. Tavaly decemberben országszerte mintegy 50 ezer hektár erdőt borított be napokon keresztül 5-8 centiméter vastagságban a jég, a Mátrában összesen 8 ezer hektáron okozott hatalmas kárt az időjárás.

A szakemberek szerint 100 éve nem volt ekkora erdőkár, a helyreállítási munkák már elkezdődtek.

– Azzal kalkulálunk, hogy a munkák nagy részével az idei évben végezni fogunk. Most már rendelkezünk a szükséges hatósági engedélyekkel, és ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert az érintett területek nagy százaléka, több, mint 90 %-a természetvédelmi terület, itt mindenféleképpen egyeztetni kellett a természetvédelmi hatóságokkal – mondta Dobre-Kecsmár Csaba, az Egrerdő Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.

A helyreállításhoz bárki hozzájárulhat a 13600-as adományvonal hívásával.

A 13600-as adományvonalon a 90-es kód megnyomásával 250 forinttal támogathatjuk erdőink újjászületését.


Tovább az archívumra