Életpályamodell bevezetését kezdeményezik az ítélkezésben dolgozók – hangzott el az összbírói értekezleten, Egerben, ahol az Egri Törvényszék elmúlt évben nyújtott teljesítménye minta az országban- hangzott el. A törvénykezők a 2014-es év értékelése mellett az idei év kihívásait is megvitatták, tájékoztatták a Törvényház felújításáról is a szakembereket.
Az elmúlt év a változások éve volt és aktív műhelymunka folyt az Egri Törvényszéken – mondta Nyíri Beáta a Törvényszék elnöke. Az itt folyó munka, a nyitottság és átláthatóság, minta az ország más törvényszékei számára- hangsúlyozta a tájékoztatón Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
A legfontosabb a bíróságokon az ítélkező munka, az ügyfélbarát bíróság tovább fejlesztése- tette hozzá az elnök. Az Egri Törvényszék volt országosan az első, akik megalkották az ügyfélkartát.
Az ügyfélbarát bíróság, a nyitottság nem jelenti a befolyásolhatóságot – hangzott el a tájékoztatón. A magyar igazságszolgáltatás teljesítménye Európai Uniós viszonylatban az első harmadban van, az illetményt illetően viszont az igazságügyi alkalmazottak az utolsók a sorban. A bíróságok dolgozói azt szeretnék, ha ebben az ágazatban is életpályamodellt dolgoznának ki. Néhány hónapon belül le is tesznek egy ajánlást a kormány asztalára- tájékoztatta a médiumok képviselőit Handó Tünde. Az idei év legnagyobb kihívása a törvényszéki épület 3 milliárd forintból történő felújítása lesz- hangzott el a tájékoztatón.