Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szociális kerekasztal

Szociális kerekasztal

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Szociálpolitikai kerekasztal ülést szervezetek mindazok számára, akik szociális területen tevékenykednek a városban. Az ülés központi témája az ellátásokat igénybe vevők tájékoztatása volt, hiszen többen úgy tapasztalják, hogy a rászoruló emberek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen ellátásra jogosultak.

A tervek szerint három hónap múlva ismét összeülnek az érintettek, hogy megoldási javaslatokat tárgyaljanak meg a felmerülő problémákra.

Szoros kapcsolatok kialakítása és ápolása, rendszeres konzultációk, egymás megsegítése. Főként e célból tartanak kerekasztal üléseket a szociális területen dolgozók számára. A szociális ellátórendszer március elsején jelentős átalakuláson ment keresztül, így bőven akadtak kérdések a mai ülésen. A központi téma viszont a különböző ellátásokra jogosultak tájékoztatásának lehetőségei voltak.

– Arról a szociális hálóról kéne beszélgetni, hogy minél teljesebb legyen, ne essenek ki emberek, mindenkinek a figyelmét ne kerülje el, hogy igenis vannak olyan ellátási formák, olyan támogatások, legyen ez természetbe, étkezésbe, pénzbeli támogatás, amit igénybe lehet venni – fogalmazott Hiesz György.

Maka Piroska a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója több felvetéssel készült a mai ülésre, egyebek mellett szeretné, hogy ha az Idősek Bentlakásos Otthonában létrehoznának egy demens részleget, amely segítségével egyebek mellett férőhelyek szabadulnának fel, hiszen a várólista egyre hosszabb.

– Már több fórumon és magasabb szinten is felvetődött annak a lehetősége, hogy amennyiben erre pályázati forrást találunk, akkor nem is bővíteni az idősotthont, de egy demens részleg létrehozásával szabadulnának föl olyan férőhelyek, ahol a még nem dementálódott idős embereket is el tudjuk helyezni – sorolta.

Az ülésen ezen kívül elfogadták az ügyrendet, és a következő ülésre várhatóan elkészítik a térség szociális térképét is. De szóba került az is, hogy a különböző fogyatékkal élők számára hogyan és miképpen tudnak segíteni abban, hogy munkához jussanak.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Hókirálynő 3. rész
09:14
Zeneiskolások előadása - Ender Martin Dániel - Lohmann: Bajor polka
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
G25 – gazdasági magazin
10:02
Reklám
10:04
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:33
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Hókirálynő 4. rész
18:12
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Moldvai Kavalos
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nápolyi 1. rész
19:01
Reklám
19:03
Nápolyi 2. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Nápolyi 3. rész
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság