Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Roma gyereknap

Roma gyereknap

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Gyermeknapot szervezett a Fő téren a gyöngyösi roma nemzetiségi önkormányzat. Az esőzések miatt az eredeti időponthoz képest két hét csúszással rendezték meg az eseményt, de ezen a napon is volt ugrálóvár, kézműves foglalkozás, bohóc és fagylaltozás is.

A szervezők ezen kívül fagylalttal és vattacukorral is várták a résztvevőket.

– A gyöngyösi roma nemzetiségi önkormányzat munkatervében szerepelt, hogy idén is megszervezzük a gyermeknapot. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy megrendezzük, hiszen lévén szó hátrányos helyzetű gyerekekről, nagyon fontos, hogy ők is érezhessék, azt, hogy ugyanúgy megkapják a gyereknap nyújtotta élményt, mint hasonló korú társaik – mondta Vidák Renáta, szervező.

A roma nemzetiségi önkormányzat közel kétszázezer forintból szervezte meg a gyermeknapot.

– Igyekeztünk mindent megadni a gyerekeknek, hogy élvezhessék ezt a napot. Volt ugrálóvár, amit természetesen ingyen vehettek a gyerekek, volt fagylalt, vattacukor és jégkása. Természetesen ezt is ingyen biztosítottuk a gyerekek számára. Nagyon örültek neki, hihetetlen volt az élmény, látni őket, hogy boldogan jöttek és szaladtak a kuponokkal – sorolta a szervező.

Az eseményen volt bohóc és arcfestés is, a szülők pedig igyekeztek minden lehetőséget kihasználni gyerekeiknek.

A roma nemzetiségi önkormányzat nyáron romanapot szervez, ahová nem csak a romákat, hanem minden gyöngyösit várnak.


Tovább az archívumra