Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Borok Útja Rallye

Borok Útja Rallye

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Augusztus utolsó hétvégéjén indul útjára a Magyar Borok Útja Rallye immáron 20. alkalommal, ahol a versenyzők egyebek mellett, pincészetekkel és pálinkafőzdékkel ismerkedhetnek meg.

Az autós túra 3 napja alatt közel 2 tucat pincészetet ejtenek útjukba a Mátrai, Tokaji és az Egri Borvidéken a résztvevők.

1996-ban indult útjára francia ötlet alapján ez az autós-boros országjáró túra. Már nem először rendezik meg az eseményt Gyöngyösön.

A versenyzők az egyes állomásokon megkóstolhatják a legfinomabb helyi borokat, ugyanakkor az „iszik vagy vezet” elv szem előtt tartásával a sofőrök soha nem fogyasztanak alkoholt addig, míg a kijelölt napi táv teljesítése után le nem teszik a slusszkulcsot.

– Idén ünnepeljük a 20. Borok útja rendezvényt, ez 1996-ban kezdődött, alapvetően a magyar borkultúra javítása, a magyar bor imidzsének javítása, a biztonságos közlekedés, az idegenforgalom, Regőci Attila, a rendezvény alapítója.

És hogy a bor és a vezetés, hogyan fér össze? – ezt az elmúlt 19 év bizonyította, hiszen egyetlen baleset sem volt – hangsúlyozta a verseny alapítója, aki hozzátette: az első alkalommal 28 autó indult, idén pedig már 100 autóból áll majd a mezőny.

A túra jövőjéről Megay Róbert szervező beszélt a sajtótájékoztatón.

– A jövője részben ugyanaz, mint a múltja is, tehát ismerjük meg saját hazánk borkultúráját, gasztronómiai kultúráját, ismerjük meg azokat a vidékeket, ahonnan azok a kedves nedűk származnak, amiket esetlegesen leveszünk az üzletek polcairól. Ebből szempontból kiemelt feladatunk, hogy ne áthaladjunk egy-egy pincészeten, hanem minden egyes résztvevő legalább egy fél óra időt töltsön el abban a pincészetben – részletezte.

A polgármester szerint szükség van az ilyen megmozdulásokra, hiszen van még mit erősíteni a térség turisztikai vonzerején.

– Minden ilyen szereplés sokat jelent, hiszen jönnek politikusok, újságírók, művészek, üzletemberek, akikkel gyakorlatilag végigjárjuk a Mátraalját, illetve Gyöngyösön majd az utolsó napon igyekszünk a teljes mátrai borkínálatot bemutatni, és hátha rácsodálkoznak, hogy milyen fantasztikus boraink, borászaink vannak – vélekedett Hiesz György.

A tervek szerint a városból is indul majd egy versenyző és az utolsó napon, vagyis augusztus 30-án, Gyöngyösön lesz a befutó, és az ünnepélyes eredményhirdetés – tette hozzá Hiesz György.


Tovább az archívumra