A Bene Búcsú több mint 300 éves hagyományra tekinthet vissza. Az 1710-13-as pestisjárvány után életben maradt gyöngyösiek szerveztek először a Keresztelő Szent János kápolnához búcsút június végén, hogy megemlékezzenek az elhunytakról. A hagyományt a Bene Egylet elevenítette fel 23 éve. Idén a szabadtéri szentmisét már egy megszépült parkban rendezhették meg és kápolna előtti kereszt is megújult az ünnepre.
Akinek a legemlékezetesebb lehetett az idei Bene búcsú, az Papik György, a Szent Bertalan Főplébánia nyugdíjas lelkipásztora volt. Pappá szentelésének 50. évfordulóján ez alkalommal tartotta meg ugyanis aranymiséjét. Papik atya maga választotta a Keresztelő Szent János kápolnát ennek helyszínéül.
Azzal, hogy kihozták a templom falai közül a szentmisét, nem csak azt szerették volna elérni, hogy minél többen eljöjjenek, hanem azt is, hogy azt a hangulatot, amit egy ilyen ad, többen megérezzék. A Keresztelő Szent János kápolnához az 1710-13-as pestisjárvány után életben maradt gyöngyösiek szerveztek először búcsút ilyenkor június végén, hogy megemlékezzenek az elhunytakról. Annak idején a gyöngyösi nagytemplom elől indult a zászlós körmenet, melyet szekerekkel, lovas kocsikkal kísértek.
És segített a füredi részönkormányzat is, amely a búcsú idejére be is fejezte a sétány megújítását. Így a település legnagyobb egyházi ünnepéhez méltó környezetet sikerült biztosítani.
A kápolna előtt álló kereszt megújításához is hozzájárult támogatással a részönkormányzat, és megkezdődtek az előkészületek arra, hogy az év végéig megvalósuljon a kápolna díszkivilágítása is. A Bene Búcsún idén is részt vettek a katolikus egyházhoz kapcsolódó különböző egyesületek, melyek a hagyományokhoz híven a szentmisét követően egy közös ebédre várták a híveket. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola pedig külön műsorral kedveskedett.