A díjat a hónap elején adták át Kazincbarcikán, több neves személyiség, például Schmitt Pál köztársasági elnök jelenlétében. A zenekar az elmúlt hétvégén a hatvanadik bányásznapon lépett fel.

A karnagy elmondta: korábban is elismerték már a zenekar munkásságát, és jól esik a tagoknak is, ha felfigyelnek a zenéjükre. A bányásznapi koncerten a közönség hallhatott tőlük klasszikusokat, amerikai country zenéket, és mai slágereket is. A tagok között az elmúlt években sok fiatal tehetség feltűnt.
Az idén 65 éves zenekar november 27-én egy hatalmas jubileumi ünnepségre készül a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központban.
Sütő Dániel
Gyöngyösi értékek a filmvásznon