A középiskolákban, gimnáziumokban is felkészültek a rendhagyó tanévre. A szigorú óvintézkedések betartása mellett rendszeresen fertőtlenítik a tantermeket, mosdókat, közös helyiségeket. Emellett, ha megjelenne a vírus valamelyik intézményben, az eljárásrend ismert számukra és a digitális oktatás körülményei is biztosítottak – mondták az általunk megkérdezett intézményvezetők.
Az iskolába lépve kézfertőtlenítés, a folyosón közlekedve és az órákon ülve kötelező maszkhasználat. Így telnek a középiskolások napjai a Vak Bottyán János Katolikus Szakgimnáziumban.
– Az iskolába eleve csak úgy lehet bejönni reggel, hogy ellenőrizzük a maszk meglétét, szabályos viselését, kézfertőtlenítést végzünk. A nap folyamán többször is ellenőrzésre kerül. Ugyanazok vonatkoznak a műhelyekre is, ott is felületeket fertőtlenítünk, mint egy tanteremben, picit még nagyobb odafigyeléssel. – mondta Benyovszky Péter, a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium igazgatója.
Az igazgató hozzátette: az ülésrend rögzített, így ha esetleg valaki megfertőződne, könnyebb lehet visszavezetni, ki-kivel érintkezhetett. Emellett rendelkezésükre áll elegendő mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítő és a gyakori szellőzetésre is odafigyelnek.
– Eljárásrendeket megkaptuk, ezeket nyílván minden intézménynek a saját arculatára, saját paramétereire adaptálni kellett – ezt megtettük. Mi nagyon nagy intézmény vagyunk és mindenképpen jó hír, de most nehézségeket okoz, hogy tele vagyunk, tehát 100 % közeli feltöltöttséggel működünk. Nálunk a 1,5 méteres távolság tartás az így nem megvalósítható, ennek köszönhetően az ezt kiváltó szigorú maszkviselési szabályokat vezettünk be. – tette hozzá Benyovszky Péter.
Az igazgató azt mondja, felkészültek minden eshetőségre és reméli, hogy a körülményekhez képest egy normális tanévre számíthatnak.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon