Beaszfaltozták a kátyúkat a Felsővárosban, 40 m2-nyi útfelületen. Az októberi testületi ülésen úgy döntöttek a képviselők, hogy a 25 milliós éves kerethez az előterjesztésben megjelölt 5 millió forint helyett 7 millió forint plusz forrást biztosítanak idén a városi utak javítására. Ennek segítségével töltötték fel most a gödröket a Kakastánc és Szív utcában is.
Már eddig is sok kátyút befedtek a Kakastánc úton, de még több, mintegy 100 m2 vár felújításra. Van olyan utca, ahol a vízelnyelő magasabban helyezkedik el, mint az út, de azt is lehet néhol látni, hogy a kijavított kátyú mellett helyenként új betörések is vannak. 2020-ban Gyöngyös kátyúzási kerete 25 millió forint, de ez kevésnek bizonyult, ezért szavaztak meg a képviselők további 7 millió forintot az utak felújítására.
– Ezen az úton is már nagyon sok kátyú van és már nagyon sokat is kátyúztunk, sőt a végét terveztük is, hogy teljesen felújítjuk, de sajnos a covid költségvetési problémái miatt nem került erre sor. Ami a lényeg, hogy próbálom azért valamilyen úton járhatóvá tenni ezeket az utakat és a mostani 7 millió forintból kértem, hogy mind a Kakastáncon mind a Szív utcán próbálják a javításokat elvégezni és hála Istennek úgy megyünk neki a télnek, hogy ezek a javítások megtörténtek. – mondta Faragó Tamás önkormányzati képviselő.
A térség önkormányzati képviselője örül, hogy még a tél beállta előtt végeztek a munkával, de véleménye szerint a megoldást az út teljes útfelújítása és a csapadékvíz elvezetése jelentené.
– Nagyon sokat kellene erre költeni és sajnos és ezt Gyöngyös város önkormányzatának költségvetése nem igazán bírja. Inkább jobbnak látnám egy teljes útfelújítást és rendbe tenni a csapadékvíz elvezetést, mert ezen az utcán is az a probléma, hogy gödrök keletkeznek, amibe beszivárog a víz és az utána ülepedik és utána megsüllyed az út. A legfontosabb az, hogy a csapadékvíz elvezetés meglegyen. – mondta Faragó Tamás.
Ezeket a gödröket már egy új szalagos technológiával töltötték fel. Az úgynevezett kötést elősegítő szalag a régi aszfaltot köti össze az újjal, így megakadályozva, hogy a víz a két réteg közé jusson – tudtuk meg a képviselőtől.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon