Megkezdődtek a 24-es út felújítását megelőző mérési munkálatok. A Gyöngyösről a Mátrába vezető utat a Magyar Közút újítja fel, a 3-as számú főúttól egészen Mátraházáig. A Magyar Közút Heves megyei igazgatója szerint a kivitelezési munkálatok már idén nyáron elkezdődhetnek.
Dolgoznak a geodéták a 24-es úton. Az út felszínének több ponton történő felmérése, a burkolat állapotának meghatározása, illetve az átkelési szakaszokon a kiemelt szegélyek vizsgálata is az előkészületi munkák közé tartozik. A 15 kilométeres útszakasz felújítása több mint 2,5 milliárd forintból valósul meg.
– Itt az elsődleges szakmai elképzelések szerint egy kétrétegű burkolaterősítést fog kapni ez az út. Egy viszonylag elöregedett aszfaltbeton pályaszerkezetről beszélhetünk. A külön nehézséget az jelenti, hogy az átkelési szakaszokon elég sok közműakna található. Természetesen ezeknek az átvizsgálása, szintbe emelése, és ha szükségszerű, akkor a cseréje meg fog valósulni. – tájékoztatta híradónkat Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának igazgatója.
Szabó Zoltán hozzátette, hogy az építésiengedély-köteles, jelentősebb csomópontok átépítését nem tudják elvégezni. Az azonban ennek ellenére a tervezők feladata, hogy ezeket a forgalmasabb csomópontokat is megvizsgálják. Ha szükséges, ezeken a helyeken forgalombiztonságot növelő eszközöket telepítenek.
Szabó Zoltán elmondta, az első ütemben, a tervek szerint nyár elejétől október végéig a 24-es út gyöngyösi átkelő szakasza készülne el. Az út külterületi része várhatóan 2022 nyarára újulhat meg teljesen. Mivel ez az egyetlen út, ami Gyöngyösről a Mátrába vezet, ezért a munkálatok idején félpályás lezárás várható. Annak érdekében, hogy minél kevesebb torlódás alakuljon ki, az optimális forgalmi terv kidolgozásán a Magyar Közút és a gyöngyösi önkormányzat közösen dolgoznak majd. A jelenlegi tervek szerint a Gyöngyöst elkerülő út már elkészült szakaszának felújítása és továbbépítése idén ősszel kezdődhet el.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon