Véradást tartott a Szent Bertalan Plébánián a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezete. Az első órákban középiskolás diákok és pedagógusok adtak vért, a délután folyamán pedig már bárki nyújthatta a karját, aki segíteni szeretett volna.
Diákokkal teltek meg a véradó székek, ugyanis a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium tanulói és pedagógusai vállalták, hogy véradásukkal segítenek a rászorulókon. A diákok közül sokan elsőként nyújtották karjukat, a válasz pedig egyöntetű volt arra, hogy miért is szerettek volna vért adni.
– Igazából szerettem volna ezzel segíteni azoknak, akik rászorulnak. – mondta Gál Bence.
– Nagyon fontosnak tartom, hogy segítsek az emberek számára. – nyilatkozta Görőcs Márk.
A vöröskereszt területi munkatársa elmondta, hogy mi is szükséges az első véradáshoz.
– Személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya mindenféleképpen kell az első véradás alkalmával, mindenképpen cukrosabb folyadékot, édességet egyenek, hogy ne legyen semmi gondjuk. Nem kell félni a tűtől. Sokuknak az a meglepetés, hogy ennyi volt a véradás? Úgy, hogy sokkal rosszabbra számítana. Legyenek bátrak és jöjjenek. – mondta Verébné Godó Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezetének munkatársa.
A délután folyamán pedig ismét sok önkéntes véradó tért be a plébániára, hogy ők is segítsenek, hiszen még mindig nagy szükség van a vérutánpótlásra, ezért is örült a területi munkatárs a sok első véradónak, és reméli, hogy kitart a lelkesedésük, és rendszeres véradókká válnak.
– A sok műtét már megint elkezdődött, és az irányított véradásokra nagy szükség van a kórházakban és ilyenkor meg szoktak minket keresni, van, aki saját rokonságának ad vért. De ha nem tudunk tőlük szerezni, akkor megoldjuk úgy, hogy itt a véradáson, ha beleegyezik a véradó, nagy szeretettel felajánljuk annak, akinek szüksége van rá. – mondta a területi munkatárs.
Verébné Godó Ildikó kiemelte: a maszk használata továbbra is kötelező, és csak az adjon vért, aki teljesen egészségesnek érzi magát, és megfelel a véradás feltételeinek.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon