Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szeptembertől számos változással kell számolnia a diákoknak az egyetemeken és főiskolákon

Szeptembertől számos változással kell számolnia a diákoknak az egyetemeken és főiskolákon

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A felsőoktatási tervezetek nagy részét ugyanis elfogadta a kormány. Eltérés figyelhető meg majd a felvételi keretszám, az állami finanszírozás vagy a diákhitel intézménye terén is.

A diákok a bevezetendő törvények helyett egyelőre még a vizsgák miatt izgulnak a KRF-en. Szeptembertől ugyanis számos változás lép fel a felsőoktatásban. Az új tanévben már három finanszírozási formát különböztetnek majd meg. 50 ezer hallgató részben vagy egészben állami pénzen tanulhat, a harmadik kategóriába, pedig azok tartoznak majd, akik nem részesülnek ösztöndíjban.

Az államilag finanszírozottak számára is változás jöhet szeptembertől, ugyanis azok a diákok, akik egy bizonyos időn belül nem szerzik meg diplomájukat, akár még vissza is fizethetik a tandíjat. A Károly Róbert Főiskola HÖK elnöke szerint ez jó, mert így nem fog feleslegesen pénzt fizetni az állam a diákok után.

Ugyanakkor tartanak is a törvénytől, hisz hátulütője is lehet.

Azoknak a diákoknak akik, a 3. kategóriába tartoznak, vagyis nem jutnak be államilag finanszírozott helyekre, bevezetik a diákhitel 2. típusát. Évente legfeljebb 800 ezer forintot igényelhetnek majd meg, ám ezt csak tandíjra költhetik. A Károly Róbert Főiskolán közel 500 fő él a diákhitel lehetőségével. A megkérdezettek pozitívan fogadták a hírt.

Akik februártól jelentkeznek valamilyen felsőoktatási intézménybe, azoknak többek között ezekkel a változásokkal kell majd számolni.

Szőlősi Szabina


Az Aktuális napi hírei (2012-01-05 )

Tovább az archívumra