A segítség jóvoltából az ezerfős Bihartordán egy időre megoldódnak a fűtési problémák, és egy szociális boltot is nyitnak a községben.

Az államtitkár közreműködésével a Mátrai Erőmű Zrt. jóvoltából nem csak lignitet, hanem 5 millió forintot is kapott az ezerfős község.
A község nem csak kér, de tesz is a lakosság megélhetésért. Nemrégiben sikerült megnyerniük két pályázatot. A mezőgazdasági és belvíz-elvezetési programnak köszönhetően 55 embert tudnak majd foglalkoztatni, ezzel is csökkentve a munkanélküliséget. Gyümölcsöket, zöldségeket termelnek majd, és a település árkait, csatornáit is kitisztítják.
A start munkaprogram segítségével a kis falu új szociális boltot is tudott nyitni, ahol majd a megtermelt gyümölcsöt, zöldséget lehet olcsón megvenni, ezen felül pedig egy munkagépet is nyertek a mezőgazdasági munkák ellátásához.
Módos Imre polgármester elmondása szerint ez még csak a kezdet. A jövőben további újítások lesznek.
A következő lépés a templom felújítása lesz.
Szőlősi Szabina
Gyöngyösi értékek a filmvásznon